LAURA BIAGIOTTI (parfüm) termékek.

Laura Biagiotti Rómában született, 1943-ban. A római egyetemen régészetet tanult, később úgy döntött, hogy inkább a divatvilágban szeretne karriert csinálni. Először anyja kis ruhaipari cégénél dolgozott, majd 1965-ben meg is alakították saját design áruházukat. Az anyja, Delia Biagiotti tervezte az egyenruhát az Alitalia személyzetének 1964-ben. 

Az első saját kollekcióját 1972 -ben mutatta be Firenzében. Szakmai életében Laura Biagiotti rengeteg elismerő díjat kebelezett be a divat és design világából. 

Kollekcióiban jellemző az intuitív szövethasználat, a finom kidolgozás, és a nőies szabásvonal. Biagiotti szívéhez legközelebb a kasmír áll, melyet ő hozott igazán divatba, mely már első kollekciójában is szerepet kapott, és azóta is felbukkan minden kollekciójában. 

Laura Biagiotti lánya Lavinia Biagiotti Cigna sem választott más szakmát, és 1997-ben belépett a családi cégbe. Az első parfüm a Laura Biagiotti márkától 1982 - ben jelent meg, Fiori Bianchi - nak nevezték el. Sokáig csak női illatokat készítettek, az első férfi parfümre egészen 1994-ig várni kellett. 

Nincs termék feltöltve a gyártóhoz.